DreamWorld

Első történet  2013.02.16. 20:14

Ízelítő a szerelemből

Március 28.

Nap fénye bukkant fel az ágyamon, amely a vörös sötétítő mellett szivárgott be. Már 11 óra, hirtelen észbe kaptam. Jól ellustálkodtam a napot, a Drágám nem keltett fel. A ház üres mégis vidám. A falak csak úgy sugároznak a boldogságtól. Miért? Mert a Mi házunk, a Mi életünk, és a közös jövőnk van benne. Furcsa, de pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez lesz, most pedig tessék... Itt tartunk, már 2 éve,hogy a világ legboldogabb felesége vagyok. Furcsábbnál furcsább szavak, "feleség" hát igen. Én voltam az aki azt mondta, "Én soha nem megyek férjhez" zsörtölődtem, közben viccet csinálva a dologból, és persze a mai napig hallom Rob csalódott mormolásait, ahogyan megkérdi "Miért" . Mosoly derül az arcomra ahányszor visszagondolok,csodás emlékek ezek. Na, befejezem a nosztalgiázást és neki látok a házimunkának. A szobánk fala bordó színű volt fehér bútorokkal, imádtam itt lenni, mondhatni ez volt a kedvenc helyem. Itt ellazulhattam, vagy éppen édes órákat tölthettem el a szerelem nevében. Nagyon hangulatos és szép házunk volt. Persze mindezt csak Neki köszönhetem. Mire végeztem a takarítással elszaladt az idő. Már délután 6 óra volt, Ő pedig nem sokára hazaér a munkából. A konyhában már szinte megelevenedtek az ételek, csodás illatok keringtek. Az asztal megterítve, középen égő gyertyákkal. Még szép hiszen a második házassági évfordulónk van ma. Nem szerettem volna nagy felhajtást, csak vele lenni. Illetve volt még egy meglepetésem is számára. Kissé féltem, hogy fog majd reagálni, hiszen nem kis dologról van szó. Az életünk is megváltozhat tőle, de ezt erre a napra tartogattam. Úgy éreztem ez lesz a megfelelő alkalom. Hirtelen csörgött a kaputelefon. Felvettem és beleszóltam.

- Igen?! - kérdeztem.

- Szia Kicsim! Otthon hagytam a kulcsom! - mondta morogva.

- Semmi gond! Lemegyek eléd! - mosolyogtam.

A kötényem a konyhapultra dobtam és szaladtam le a lépcsőn. Már nagyon vártam Őt. A lépcső aljához érve megláttam az üvegajtón keresztül. Egyszerre elkezdett hevesebben verni a szivem. Furcsa érzés már 7 éve, hogy ismerem, mégis mind a mai napig töretlenül szeretem. Kinyitottam az ajtót majd egy szó nélkül szorosan magamhoz öleltem. Hideg keze átfonódott a derekamon, és ahogy hátra léptem, észrevettem, hogy a havas kabátjától vizes lettem. Csak annyit mondtam:

- Nem baj, úgyis át kell öltöznöm.

Ő pedig kaján vigyorral az arcán csak bólintott. Aztán megfogtam a kezét és unszoltam, hogy jöjjön már. Kíváncsi voltam a reakciójára. Mit mondd majd, hisz romantikus vacsorával készültem. Ahogy felértünk és becsuktam az ajtót szenvedélyes csókban forrtunk össze.

- Hm.. Már hiányoztál, hisz reggel óta nem találkoztunk. - mondta szomorkásan, mint egy kisgyerek aki elhagyta a maciját.

Én meg csak mosolyogtam.

- Te is nagyon hiányoztál nekem, de már vártalak ám. Vetkőzz le és gyere a konyhába ott várlak.

- Na, máris levetkőztetnél? Ejnye. Rohanok is. - vigyorgott.

- De bolond vagy, egyelőre ruhában gyere ki. - feleltem a poénos kérdésére huncut vigyorral.

A vacsora csodás volt és minden nagyon ízlett neki. Jól éreztük magunkat. Amikor végeztünk megfogtam a kezét és a kanapéra hívtam. A kandallóban izzott a fa, és ahogyan ropogott, az mindent megért. Imádtam ezt, mindig is erről álmodtam, és most itt van. Aztán Rob szemébe néztem, és koccintásra inspiráltam a kezünkben lévő egy-egy tokajival. Amit persze ő hozott, tudta, hogy ez a kedvencem. Szerelmesen pillantott rám és én mélyen a szemébe néztem. Tudtam, hogy el kell mondanom neki, de nem tudtam, hogy hogy kezdjem el. Hiszen ez nem olyan egyszerű dolog, nekem ez nagyon is fontos. Muszáj volt elkezdenem.

- Rob, Drágám! Beszélhetnénk? - kissé megremegett hangom.

- Persze Kincsem! Most is azt tesszük! - válaszolt komolytalanul, hisz akkor még nem tudta milyen komoly is, amit mondani akarok.

- Igazából nem tudom, hol kezdjem, nem olyan könnyű erről beszélnem! - már lehajtottam a fejem.

Ekkor már elkomolyodott, és kissé zavartan kérdezett meg:

- De baj van?? Mondd Kicsim! Megoldjuk bármi is az, hisz eddig is ezt tettük!

- Nincs baj, illetve... - jajj hogy mondjam, morfondíroztam magamban, majd folytattam. - Kisbabánk lesz, néztem rá. A reakcióját várva, de nem történt semmi. Csak nézett.. Aztán kis hatásszünet múlva meglepetten és kissé dadogva szólalt meg:

-Mi.. mi micsoda.. mit mondtál?? Jól hallottam ? Tényleg? Úristen..

Itt még nem tudtam, hova tenni a reakciót, hisz meglepődött, ez várható is volt,de visszajelzést még nem kaptam. Aztán hirtelen elkiáltotta magát.

-Úristen Apa leszek! - letette az asztalra a poharakat és forró csókban forrtunk össze ismét.

Már tudtam, hogy nincs mitől tartanom. Örült a hírnek, mind hiába való volt az aggodalmam. A vörös hálószobánk úgy izzott a gyertyafényben, mint a mi szerelmünk. Aznap este újra átadtuk magunkat az érzelmeknek, és csak hagytuk, hogy sodorjon az ár....

2013.02.16. 20:59

Tiéd vagyok

-1 fejezet-

Az asztal már meg volt terítve.

Épp az utolsó simításokat végeztem, amikor megszólalt a kaputelefon. Odasiettem, majd megnyomtam a gombot:

- Igen?

- Szia, én vagyok. Felmehetek? - hangja hallatán a szívem kihagyott egy ütemet, majd amikor újra visszatértem a valóságba, mosolyogva válaszoltam.

- Egy perc, és lent vagyok - a kötényemet a konyhapultra dobtam, majd kettesével véve a lépcsőfokokat értem le, és megláttam.

Fekete nadrág volt rajta, felül  egy szürke pulcsi. Kék szemei megcsillantak, amint meglátott. Próbáltam magam a mai nap egy kissé csábítóbbá tenni, ezért is húztam fel az egyik selyemszoknyámat, melynek oldala fel volt vágva. Mosolyra húzódtak ajkai, amint ajtót nyitottam, majd megragadta derekamat, és magához húzott. Pár pillanatig egymás íriszeit csodáltuk, majd lassú mozdulatokkal ajkát rátapasztotta az enyémre. Mélyen elmerültem a csókban, éreztem, hogy a lábam elgyengül, és ha nem tartana, ott helyben összeesnék. Eltávolodtunk egymástól, majd kipirult arccal tekintettem fel rá. Szája szegletében ott bujkált egy mosoly. Kéz a kézben felsétáltunk a lakásomhoz, majd beléptünk az ajtón. Szemei nagyra kerekedtek, amikor meglátta az asztalon lévő díszítést. A konyhából kiszabaduló kellemes illatok bejárták az egész szobát. A villanyt lekapcsoltam, így csak a gyertya fényei terítették be a szobát sejtelmes árnyakkal. Szinte csak olasz ételeket készítettem, ezért nem is lepődött meg, amikor előételnek sonkás falatkákat hoztam. A vacsora további része kellemes volt, és gyorsan eltelt. Már csak arra eszméltem fel, hogy mellette ülök a kanapén egy-egy rozéval kezünkben. A bor édes volt és a fejemet is kellemesen ellazította. David közelebb hajolt, majd ajkaival nyakamat kényeztette. A hátamon lévő cipzárt lehúzta. A ruha halkan suhogva ért földet. Az ölébe kapott, majd lassú léptekkel elindult a hálószoba felé. Ajkaink egymást támadták, szinte csatát vívtak. Ledőltünk az ágyra, majd kezemet lágyan végighúztam hátán, melytől éreztem, hogy kirázza a hideg. Ajkai, nyelve bejárták az egész testemet, apró örömöket okozva ezzel. Mélyen a szemembe nézett, majd amikor bólintottam, tudtam, hogy most együtt fogunk zuhanni a mámor édes mélységébe...

Bódultam ébredtem, a fejem nehézkes volt. Egyik kezemmel végigtapogattam az ágyat Davidet keresve, de nem volt ott. Hirtelen felültem, amelynek következménye az lett, hogy a fejem megszédült. Hátam mögé téve kezem, kitámasztottam magam, hogy vissza ne dőljek, majd amikor már éreztem, hogy kezd elmúlni, magamra csavartam az egyik takarót, és átkutattam a házat.

De sehol sem volt...

Üzenetet sem hagyott...

Könnyektől áztatott arccal rogytam a padlóra, s a zokogás hangja mindent betöltött.

Kellett pár perc ameddig magamhoz tértem.

Ő nem szokott úgy elmenni, hogy ne hagyjon üzenetet, egy kis cetlit, ajándékot, vagy valamit. Kissé nehézkesen álltam fel. Letöröltem könnyektől nedves arcom és a telefonomhoz mentem. A neve elől volt a telefonkönyvben. Fel akartam hívni, de kezem remegett a félelemtől, pedig nem volt rá konkrét okom. Mindössze egy furcsa érzés, egy rossz megérzés. Abban a pár percben -még vártam, hogy felvegye a telefont - minden megfordult a fejemben. Próbáltam megnyugodni, de a hívásomra nem kaptam választ, csak egy búgó hang a telefonba, semmi több.  Nem hallhattam a nyugalmat sugárzó kissé mély, határozott hangját.

Úgy döntöttem várok...

23:45-néztem az órára. Ma semmit nem csináltam, csak vártam, hogy történjen valami. Vártam, hogy haza jöjjön, hogy megöleljen, vagy csak felhívjon, és azt mondja, jól van, hogy a fülembe súgja "szeretlek".

De semmi...

Amikor úgy érzem, hogy végre rendeződik az életem, hogy talán én is megérdemlem a boldogságot, akkor megfog egy kéz és visszaránt a talajra, vissza a valóságba. S akkor újra és újra elgondolkodom, hogy egyáltalán megéri-e küzdenem?!

Már majdnem 7 óra volt, amikor kopogtak az ajtón. Semmit nem aludtam az éjszaka, így szemeim vöröslöttek a sírástól, s alatta sötét karikák jelentek meg a fáradtságtól és a feszültségtől. Rossz érzésem volt, mégis izgatottan nyitottam ajtót.

Egy rendőr állt előttem. Középkorú lehetett, magas, jó megjelenésű és határozott volt.

- Jó reggelt Asszonyom! Elnézését kérem,hogy ilyenkor zavarom.

- Jó reggelt! - a szívem összeszorul beszéde hallatán.

- Ön Ms. Salliven ?

- Igen, én vagyok az! - válaszoltam egy kissé megkésve.

- Sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm Önnel.

A szavak, mint hegyes nyilak, úgy szúrnak szívembe, a lábaim elgyengülnek..

Egyszerre úgy éreztem, hogy nem tudom hol vagyok,mit akarok,de mégis meredt tekintettel figyeltem az urat...

Azt mondják szerelemben és háborúban mindent szabad, de ha jól belegondolunk,akkor rájövünk,hogy a szerelem maga a háború.

Amikor úgy érzed, biztos talaj van alattad, már is minden meginog, majd kicsúszik a talpad alól, s a tervek miket felépítgettél, mint magas kártyavár, úgy dől össze.

Mindig harcolnod kell valamiért. Hol az életedért, hol másért...

- Jól érzi magát hölgyem? - kérdezte bizonytalanul az őrnagy.

- Igen, csak kérem, mondja már!

...aztán minden elsötétült...

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat